2015. január 28., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc sorozat / Tv műsor



A minap olvastam egy bejegyzést a Pretty Pointless Posts című blogon, aminek a témája a kedvenc gyermekkori könyv volt. Az írás elolvasása után fél másodpercen belül már a Pillecukor blogon nézelődtem, ahonnan a Vigyázz! Kész! Posztolj! elnevezésű projekt indult. Rögtön megtetszett a kezdeményezés, gyorsan jelentkeztem is rá. Ha szeretnétek is becsatlakozni, akkor itt megtehetitek!
A mostani téma a kedvenc sorozat vagy tévé műsor, ami nem kis fejtörést okozott nekem. Hogy miért? Olvassatok tovább és megtudjátok!

   Bis bald
   Johanna

U.i.: Nem hittem volna, hogy annyian kíváncsiak lesztek az All-star gálákra. Mindenesetre kellemes csalódás volt számomra. Nemsokára érkezik egy Super Bowl beharangozó bejegyzés. Remélem, az is tetszeni fog Nektek.

U.i.i.: Túléltem a vizsgaidőszakot! Nehéz elmondani, hogy mennyire örülök neki. Túl sok volt a stressz és az éjszakázás. Most jön majd egy kis pihenés. (:


Fentebb említettem, hogy nehéz döntés volt nekem kiválasztani egyetlen egy sorozatot, amit a kedvencemnek mondhatok. Ugyanis meglehetősen sok szériát követek nyomon kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Így az, hogy megnevezzek egyet eleinte egy lehetetlen küldetésnek tűnt - és később az is maradt. Ezért inkább elkezdtem összegyűjteni azon sorozatok címét, amiket valaha is néztem. Hátha ezzel megkönnyítem a helyzetemet. Eleinte úgy tűnt, hogy nem fogok sikerrel járni, mert szinte mindegyik sorozatban találtam olyat, ami miatt nagyon tetszett. Végül a végére csak kialakult egy sorrendféleség. Viszont. Az élen kialakult egy hármas holtverseny. Próbáltam leszűkíteni ezt a számot egyre, nehogy én legyen a döntésképtelen béna, de sehogy sem ment. Mindhárom sorozat fontos részt képvisel az életemben, úgyhogy ezeket mutatom meg Nektek.
Mivel mindhárom sorozatot egyenrangúan szeretem, ezért ábécé rendbe rakom őket.

Forrás : tumblr.com
Az első a sorban a Columbo című sorozat, azt hiszem, nem kell senkinek sem részletesebben bemutatni. Első emlékem ezzel a sorozattal olyan tíz vagy tizenegy évesen lehetett; néztük a tévét öcsémmel a nagymamánknál- állandóan a Viasat3-at néztük, az összes nagy kedvenc sorozatomat akkoriban láttam először (Halálbiztos diagnózis, Kojak, San Francisco utcáin, Maigret, stb.)-, és épp a Columbo egyik része ment, én pedig nem értettem, hogyan lehet a hadnagynak ugyanaz a hangja, mint a Magyar népmesék láthatatlan hangjának. Utólag persze már tudom, hogy Szabó Gyula szinkronizálta Peter Falkot.
Mindenesetre azóta is töretlen sikere van nálam a sorozatnak. Külön öröm, hogy mostanában ismét elővették és rendszeresen műsorra tűzik a tévében. Mindig megnézem attól függetlenül, hogy már vagy ezerszer láttam és szinte kívülről tudom egyes részek szövegeit.
Maga a sorozat 1971-ben indult és egészen 2003-ig készültek a részek, összesen 10 évadot élt meg ez a szerintem nagyszerű sorozat. Az különösen tetszik, hogy vannak olyan színészek, akik sokszor alakítanak gyilkosokat egy-egy részben. Valamint Peter Falk felesége, Shera Danese is szerepelt pár részben, mindegyikben gyilkost alakított.
Ezt a sorozatot mindenképp ajánlom, ha olyan színészeket akartok látni mellékszerepekbe, akik később világhírre tettek szert. Ilyen vendégszereplő volt Leslie Nielsen is. Képzelhetitek, mennyi meglepődtem, mikor a Csupasz pisztolyos pasit megláttam egy fiatalabb kori kiadásban.
Ha valamikor a Jászai Mari tér felé sétáltok Budapesten, akkor onnan szinte egy köpés a Columboról és a hűséges kutyájáról készült szobor. 
"Just one more thing..."

Forrás : tumblr.com
A második széria az örök ranglistámon a Gyilkos sorok című sorozat, aminek az eredeti címe (Murder, She Wrote) sokkal jobban tetszik, mint a magyar. Vele is ugyanabban az időben ismerkedtem meg, mint Columboval- igen, ismét csak köszönöm Viasat3. Első látásra beleszerettem a sorozatba, annyira közvetlen és szerethető visszatérő karakterekkel rendelkezik. Tetszik, hogy a főszereplő, Jessica Fletcher (Angela Lansbury), egy igazi egyéniség és a forgatókönyvírók merték bajba sodorni; lökték le lépcsőn, ütötték le, fogtak rá pisztolyt és törték lábát.
Nem tudom, mennyire ismeritek ezt a sorozatot, ezért nagyvonalakban összefoglalom Nektek. Adott egy özvegy, kisvárosi krimiírónő, aki azon kívül, hogy könyveket adni, számtalan más projekten dolgozik. Van, hogy egy esküdtszék tagja vagy egy másik esküdtszék elnöke. Valószínűleg neki van a legtöbb unokaöccse és unokahúga a világon- én is örülnék, ha ennyi helyre hívnának meg. Ez a bizonyos Jessica Fletcher a bűnügyi regények írása mellett ráadásul amatőr magánnyomozó is. Így aztán, mikor a rendőrség megakad vagy rossz irányban indul a nyomozásban, ő megjelenik és nem törődve a rendőrség ellenszenvével megoldja a rejtélyeket.
Ez volt ez első olyan sorozatom, ahol a "főkoponya" egy nő volt. Azonnal megfogott, ráadásul Jessica-nak írógépe van. Írógépe. Mindig is akartam egy régi írógépet. Azt hiszem, most azonnal fel kell hívnom nagymamát, hogy kerítse elő az írógépüket.
A sorozat első része 1984-ben látott napvilágot, míg az utolsó 1996-ban. Bár úgy olvastam, újjáélesztették a sorozatot azonos címmel, egy részt nem láttam belőle, így arról nem nyilatkozhatok. A Gyilkos sorok összese 12 évadot élt meg és a Columbohoz hasonlóan szintén sok híres színész szerepel a részekben mellékszereplőként. Leslie Nielsen itt is felbukkan - ha jól tudom-, két rész erejéig, valamint George Clooney is szerepel egy részben.
"A hallgatózás első törvénye: sose kérd ki magadnak, amit meghallottál."

Forrás : tumblr.com
Ezzel el is érkeztünk a harmadik és egyben utolsó legeslegkedvencebb sorozatomhoz; Poirot. Vele viszonylag későn találkoztam filmes formában, jóval előbb olvastam a könyveket. Agatha Christie munkássága előtt csak fejet hajtani tudok. Ha könyvtárba járok, mindig van a kölcsönzött könyvek között kettő Poirot-történet. Noha már szinte az összes könyvet kivégeztem. Ez is olyan, mint az előbb említett sorozatok, sosem elég belőlük.
Fogalmam sincs, mikor láttam pontosan az első Poirot-részt. Talán három-négy éve, tényleg nem tudom. Arra azonban tökéletesen emlékszem, hogy azonnal elnyerte a tetszésemet. David Suchet (Poirot) és Hugh Fraser (Hastings kapitány) tökéletesek a szerepükben. Párosuk igazán működik a képernyőn. Valamint a mellékszereplők közül kiemelném Japp felügyelő karakterét, mert az őt alakító színész, Philip Jackson remek munkát végzett megformálás terén.
Tudtátok, hogy David Suchet hangja Balázs Péter, aki Luis de Funés és Peter Sellers hangja is?
A 13 évaddal rendelkező sorozat 1989-ben jelent meg Angliában, majd 2013-ban fejeződött be az utolsó Poirot-történet megfilmesítésével. Ebben a sorozatban is szerepelt számos híres színész mellékszereplőként, mint például Tim Curry vagy Peter Capaldi. Valamint gyakorlatilag az összes novellát és könyvek "vászonra" vittek.
Itt még vannak hiányosságaim részek bepótlása terén, de egyre jobban haladok. Valamint karácsonyra beszeretem az első két évadot DVD-n.
"Felügyelő már megint elkezdett gondolkodni. Pedig óvva intettem, hogy ne tegye."

Ha bármelyik sorozathoz kedvet kaptok, akkor nézzétek csak meg a tévéműsort. Nagyjából mindennap adnak mindháromból részeket. Bőségzavar, nem? 

4 megjegyzés:

  1. A Gyilkos sorok nagy kedvencem :) Lehet, hogy csak azért van ilyen érzésem, mert utána pedig a szintén szeretett Poirot szerepel, de szerintem Agatha Christie inspirálta a készítőket - csak jelen esetben Angela gyakorlatilag az írónő és Miss Marple egy személyben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezen én is elgondolkodtam, mert végül is felfedezhető a karakterek közt némi hasonlóság. Bár én Jessica karakterét jobban kedvelem egy kicsivel. (:

      Törlés
  2. Kicsit későn kapcsoltam, de köszönöm az említést! :)
    Poirot minden részét többször láttam, imádom! Columbohoz nekem hangulat kell, mert egy esős délutánon könnyen elalszom rajta, de imádom a karakter jellemét és a történeteket is. A Gyilkos sorok nekem valahogy kimaradt, de alkalom adtán szeretném pótolni.. már csak egy jó kis vizsgaidőszak kell a darához! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm inkább. Ha nem olvasom el azt bejegyzést, akkor most nem írhatnék VKP-s posztokat. (:
      Elaludni a Columbon?! :D Érdekes, nem pont, hogy borongósabb napokon jön meg hozzá a kedvem még akkor is, ha ezerszer láttam már.

      Törlés