2015. március 8., vasárnap

Egy születésnap margójára

Forrás : pbh2.com

Ugyan a születésnapom már elmúlt, viszont csak most jutottam gép el. Voltam moziban is, vagyis egy újabb ajánlóval bővült a listám - már csak neki kellene kezdeni megírni.
A Danke Február című bejegyzésemben említett filmekről sem feledkeztem el, azokról is hamarosan olvashattok.

   Bis bald
   Johanna

U.i.: "Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül."




Nekem mindig a születésnapom számított jobban az évkezdés szempontjából, mint a szilveszter. Mivel januárhoz amúgy is közel van március, ezért nem volt nehéz "átállni" erre a felfogásra.
Csütörtök este miután teletömtem magam tortával és álmatlanul forgolódtam az ágyban, volt lehetőségem részletesen kielemeznem az elmúlt tizenkét hónapot.

Forrás : digitaltrends.com


Márciusra lement az egyetemi jelentkezési mizéria és helyére lépett a jajj-semmit-nem-tanultam-az-érettségire szindróma. Noha ez nem azt jelentette, hogy ezer fokon égtem és tanultam, mint a hülye. Bár a fontosabb tárgyakra - magyar, német, olasz- tényleg rendesen készültem, a többit - khm matek-, szépen hanyagoltam. Beiratkoztam a Katedránál külön olaszra, ahol egyből nekem dobáltak három tankönyvnyi feladatsorokat.

Áprilisban is minden a ballagásról és a közelgő érettségiről szólt. Ki jön el a ballagásra, hány meghívót kell szerezni, hol legyen a ballagás utáni ebéd? Ebben a hónapban volt az utolsó ELTE-s emelt magyaros felkészítési nap. Háromnaponta jártam némettanárhoz, hogy azt a sok lemaradást, ami a lustaságom miatt keletkezett, behozzam. Közben végre megérkezett a Goethe Institutból a nyelvvizsgám, ugyanis először rossz helyre vitte ki a postás... Majd jött a ballagás április végén. Szép volt, jó volt a gimnázium, de soha többé ismétlést.

Forrás : weheartit.com

Május egy katasztrofális hónap volt. Az érettségiket egyből egy magyar emelttel kezdtem, egyből bele a mély vízbe. A naptáram tele volt aláhúzásokkal, felkiáltójelekkel és satírozásokkal. Az írásbeliket letudva továbbra is jártam németre és olasz és készültem a szóbelikre. Elég stresszes időszak volt. Pláne, hogy pár ismerősöm a szokásos ha-egyetemre-mész-ott-egy-zhra-ennyit-fogsz-tanulni szöveggel idegesített - ami igaz is lett, de ezt akkor is rühelltem.

Forrás : buzzfeed.com

Júniusban elkezdődtek a szóbelik. Csak ültem kinn az erkélyen és tanultam, mint valami hülye gyerek. Ha egyszer belelendültem, akkor senki sem szólhatott hozzám órákig. Miután az emeltek az első héten lementek, lenyugodtam. Már csak a történelem és az olasz volt hátra, de azoktól nem féltem. Az első eligazítási napon, mikor megmondták, ki melyik napon fog szóbelizni, engem másnap délutánra hívtak be. Megkönnyebbültem, mert nem akartam első lenni és én kezdeni a sort. Szép nyugodtan mentem haza, otthon egyszer lazán átpörgettem a tételsorokat. Minek siettem volna, hiszen ott volt a másnap délelőtt. Majd este, de tényleg este, hívott a titkárnő, hogy áttették az időpontomat, és én leszek másnap az első -.- Túl voltam rajta, igazából még élveztem is. Szóban amúgy sokkal jobb vagyok. Gimnazista éveimnek lezárásaként a bankett is ugyanolyan volt, mint az elmúlt négy évem. Utáltam volna, ha a barátnőim nem lettek volna mellettem.

Júliusban barátnőmmel nyaraltunk egyet Balatongyörökön, jó kis biciklitúra volt. Majd vonatra szálltam barátnőmmel, hogy bevegyük Sopront, vagyis inkább a VOLT-ot. Mert mi voltunk a VOLT-on - hahaha :D. Egy napra mentünk le külön az Artic Monkeys koncertjére, ami bevallom, szar volt. Alapból a zenéjük nekem tucat és sablon hangzású, valamint a tömegben a bevadult fangirl sereg sem volt épp normális. Az hogy végig a harmadik és a hatodik sor között tudtam maradni, szinte felér egy csodával. Bár én simán kiegyeztem volna a leghátsó sorral is, de a barátnőm miatt mentünk el, ő meg az első sorokban akart lenni. Majd ahogy a koncert másnapján hazaértem, már indultunk is a családi nyaralásra. Képzelhetitek, milyen mosott rongy voltam. A nyaralás összes percét imádtam! Július végén kint csápoltam négy napig a Hungaroringen, közben kihirdették a ponthatárokat is.

Augusztusban nekem minden az egyetemről szólt. Megjött a várva várt levél, benne mindenféle elintézendő feladattal. Jelentkeztem gólyatáborba, ahova még pont befértem. Valamint beléptem a Facebookon a gólyacsoportokba. Meglátogattam a nagyszülőket, gyakorlatilag náluk voltam egész augusztusban.



Szeptember elején gólyatáborban voltam, ami hihetetlen élmény volt számomra. Ha valakit felvesznek felsőoktatásba, ne hagyja ki. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem. Szeptember közepén elkezdődött a nagybetűs egyetem. Kiderült, hogy minden órám katalógusos, még az előadások is. Valamint átélhettem az első rossz tárgyválasztásomat, amivel aztán a szemeszter végéig küzdöttem.

Októberben rájöttem, mennyire igaz az a mondás; nem lényeg, hányas, a lényeg, hogy görbüljön. Ugyanis kezdetét vette az első zh-hullám. Közben ismerkedtem a csoporttársaimmal, akik a gimnáziumi osztálytársaim után igazi felüdülést jelentettek. 

Novemberben elmentem a gólyabálra, ami azért nem volt akkora nagy durranás, mint amire számítottam. Valamint elkezdtem a felsőbb évesek jegyzeteiket beszerezni, ezzel is készülve az első vizsgaidőszakomra. A szemináriumokon megírtuk a záró zh-kat - ergo sok-sok éjszakázás és egymásba lelketöntés.

Decemberre felvettem négy vizsgát - én is a gólyák tipikus túlbuzgó csoportjába estem, vagyis sokat akar a szarka. Végül leadtam két vizsgát és kettőt csináltam meg. Karácsonyra hazamentünk a nagyszülőkhöz, együtt volt a család és nekem ez volt a legfontosabb.



A januárt egy szilveszteri házibulival ünnepeltem, sokkal jobban szeretem a kisebb összejöveteleket. Majd ismét a tanulásé és a szenvedésé lett a főszerep. Ha nem hallottam napi hússzor a miért-nem-mész-el-tanulni vagy a amikor-én-voltam-egyetemista-minden-nap-a-könyvtárban-tanultam szöveget, akkor egyszer sem. Végül aztán sikerült minden, így volt egy kis szusszanási időm. Ezért a blogolást is újra kezdtem, közben új kinézetet kapott a blog. Rátaláltam a VKP kezdeményezésre, aminek hála több blogot elkezdtem olvasni.

Februárban a TO-val folytattam hosszú küzdelmet a tárgyfelvétel hetében. Elkezdtem a bakancslistámat, amit azóta is bővítem. Több tervet is kidolgoztam, amik mostanra egyre jobban körvonalazódnak.




Visszanézve nem tudok elég hálás lenni a családomnak. Mindig is mellettem álltam, mindenben támogattak. Szüleim igyekeztek a legtöbbet megadni nekem. Még csak most csöppentem bele a felnőttek világába - egy frászt, még sehol sem vagyok-, egy kicsit több belátást kapok, mennyi mindenről kellett anyáéknak lemondani. És ők egyszer sem panaszkodtak, próbálták nem kimutatni, ha valami problémájuk volt. Megköszönni nekik sosem késő, egy nap minden belém fektetett energiát és pénzt vissza szeretnék nekik adni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése