2015. április 22., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Fóbiák


Mindenki fél valamitől. Valaki bevallja, valaki nem. Valaki igyekszik mindent megtenni annak érdekébe, hogy legyőzze a félelmet. Míg más megpróbál a félelmével együtt élni.
Hölgyeim és uraim! *dobpergés* A Fóbiák!
Ha még nem hallottatok a Vigyázz! Kész! Posztolj! kezdeményezésről és esetleg csatlakozni szeretnétek, akkor itt megtehetitek!

  Bis bald
  Johanna





Mint fentebb is említettem, nem hiszem el, hogy létezik olyan ember, aki ne rettegne valamitől. Mert egyszerűen ilyen az ember és ezen semmi szégyellni való nincsen. Egyszerűen így vagyunk kódolva.

Én is félek számos dologtól, viszont azokat nem nevezném fóbiának. Mert azok nem a velőtrázó, idegtépő, borzalmas iszony. Mert szerintem fóbiának csak azt lehet nevezni, amitől ténylegesen rettegsz. Attól még nem lesztek akrofóbiás (magasságtól való félelem), ha egy felhőkarcoló tetején lenéztek és megszédültök. Viszont, ha már egy bordásfalról úgy kell titeket lefeszegetni, mert odafagytatok és szinte az életetekért kapaszkodtok, akkor már érdemes elgondolkodni azon; lehet, hogy ez nem egészen normális.

Nem szeretem a rovarokat. A kaszáspókot egyenesen utálom, talán az az egyetlen olyan pók, amit nem merek lecsapni. Láttátok már, milyen amorf? Hogy lehet így pók azokkal a gusztustalanul hosszú lábaival? Brr! A tömegben nem tör rám a légszomj. Inkább az idegesség, ha benyomulnak a személyes terembe. A magasságot is egész jól bírom. A sötétben nem félek, többnyire. Többnyire. Repülőgépre sem a magasság miatt nem ülök, hanem mert... Most következik az én igazi félelmem, ami ténylegesen fóbiának mondható.

Félek. Reszketek. Rettegek a haláltól. 

Emlékszem, hogy kezdődött az egész. Kiskoromban egész addig nem zavart az elmúlás gondolata, míg meg nem néztem a Dínó című animációs mesét. Mesét? Hah, rémtörténetet! Ha valaki esetleg nem ismerné a filmet; a dinoszauruszok kihalásáról szól. Már nem emlékszem pontosan, hogy volt a végén elhangzó szöveg - sosem néztem újra-, de a lényeg az, egyszer majd újra eljön az aszteroida. Ha pedig eljön az aszteroida, akkor jön a nagy bumm és viszlát emberiség, helló pusztulás. A film megnézése után órákig feküdtem az ágyban, nem tudtam elaludni. Folyamatosan járt az agyam. Félelmetes volt. Azután volt, hogy éjszaka közepén átmentem a szüleim hálójába sírva. Nem akartam meghalni, ezt mondogattam. Egy idő után abbahagytam, körülbelül két hónap. Jöttek a folyamatos ingerek, az újdonságok. A rossz emlékek kitörlődtek. Míg nem hét éves koromban öcsém rákapott a világűrös dokumentumfilmekre, amikkel nekem semmi problémám nem volt. Amíg nem láttam egy olyat, ami a Nap, mint csillag életciklusával foglalkozott. Viszlát nyugalom, helló halálfélelem! És azóta nem múlt el. Azóta folyamatosan irritálja az agyamat. Szerintem csak rosszabb lett. Most már sokkal de sokkal ritkábban tör rám, olyankor is csak esténként. De már rájöttem, hogyan védekezzek ellene; egy könyv, egy film csodákra képes. A zene nem, zenehallgatás közben mindig gondolkozom.

Még alsós lehettem, mikor egyik hittanórán a halál volt a téma. Természetesen nem durván és érzéketlenül, hiszen még hihetetlenül kicsit voltunk. Épp csak érintőlegesen beszéltünk róla. Majd óra után nem hagyott minket nyugodni a téma, megpróbáltuk körbejárni. Akkor szidtak le és kérdőjelezték meg a hitemet. Merthogy egy hívő ember nem fél a haláltól. Mondta nekem az ugyanannyi idős osztálytársam. Hihetetlenül meg voltam sértve, fel voltam háborodva. Viszont csak nem hagyott nyugton. Beköltözött az agyamba, vajon tényleg igaza lenne? Azzal, hogy nem szeretnék meghalni, rossz ember vagyok? Később mertem csak beszélni az atyával, annyira szégyelltem magam. 
Amit mondani szerettem volna ezzel, nem számít mitől rettegtek. Legyen az a magasság vagy a halál, csak a saját magatokkal törődjetek. Ne vegyétek észre a mások ócsárló szavait! Ha annyira súlyos a problémától, forduljatok orvoshoz, a pánikbetegséggel nem érdemes viccelni.

A halálfélelmem nem múlt el, sosem fog. Ez nem olyan, amiről csak úgy megfeledkezhetek. Csak abban reménykedek, amikről majd eljön az idő, helyesen fogok cselekedni. 

Tisztában vagyok vele, ez nem egy könnyű téma. Ha mégis kíváncsiak vagytok a többiek fóbiáikra, nézzetek be hozzájuk! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése