2015. május 29., péntek

Te szereted a testvéredet?


Témáját tekintve ez a bejegyzés kicsit eltér a blog tematikájától. Most nem egy ajánlót hoztam Nektek, hanem egy jóval személyesebb témát szeretnék boncolgatni.
Ha érdekel, tartsatok velem!

    Bis bald
    Johanna




Sokat gondolkodtam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Azonban a tegnap történtek után úgy éreztem, sürget a vágy, ki akarom fejteni a véleményemet. 

Az elmúlt kilenc hónapban számos új embert ismertem meg az egyetemnek köszönhetően. Ami egyrészt iszonyatosan izgalmas- új emberekkel találkozni mindig az-, másrészt pedig üdítő. Hiszen a baráti társaságunkat úgy választjuk ki, hogy közel azonos legyen az ízléskörünk és a gondolkodásunk. Azonban egyetemre menve akaratlanul is megszakadnak a napi találkozások, ezért nyitunk az ismeretlen felé. Ismerkedünk egymással, közös témákat keresünk. Majd ahogyan jobban megismerjük egymást, személyesebb témákról is beszélünk.

Mikor a legelső ismerkedéses köröket futottuk a tanárok szidása után- természetesen mindig nekik van igazuk ;)-, jött a kérdés; van-e testvéred? Mire az igenlő válaszom után tízből heten megkérdezték; és szereted? Én pedig csak álltam ott és néztem, mint borjú az újkapura. Már hogy a fenébe ne szeretném? Hiszen ő az öcsém. Megütközve válaszoltam, hogy igen. Az jó, mondták. Annyiban hagytuk, mentünk tovább.

Én viszont nem tudtam továbblépni. Sokat gondolkodom rajta. Tényleg ez annyira evidens lett, hogy meg kell kérdezni, szeretem-e az öcsémet? 

Forrás : pinterest.com


Köztünk nem nagy a korkülönbség, kicsivel kevesebb mint két év. Jó formán mindig együtt voltunk. Egy óvoda, egy általános, egy gimnázium. Ez teljesen normális, hiszen egy kisebb városban kevés jó iskolát lehet találni. Természetesen én is panaszkodtam a szüleimnek, miért követ ez a kis krapek engem folyton. Miért nem bír ott maradni az óvodába? Aztán megszoktam, ahova megyek, oda ő is megy. 

Akármennyit is veszekedtünk, verekedtünk, köptük be egymást, ha mérgesek voltunk a másikra, sosem fordult meg a fejünkbe, hogy mi ne szeretnénk egymást. Ő nem a barátom, nem a legjobb barátom, ő annál sokkal több, a testvérem. A kapcsolat teljesen más, mint a barátoknál. Sokkal összetettebb, hiszen nem választjuk egymást, hanem ezt dobta a gép. Különleges kapocs ez két ember közt, láthatatlan véd- és dacszövetség. Egy barát mondhatja azt, hogy többé már nem vagyunk még beszélő viszonyban sem. Egy testvér sosem mondhat ilyet, ő akkor is a testvérem lesz. Mindig ott leszünk egymásnak, a testvéri kapcsolatot nem lehet szétszakítani.

Sose felejtem el, még általánosban én már ötödikes voltam, ő még harmadikos. Három fiúosztálytársam úgy gondolta, jó dolog kigáncsolni a kisebbet. Én megmutattam nekik, gondolják át, kivel szórakoznak. Egy alapos verés után többet nem kötözködtek vele. Tipikus ha bármit mondani is mersz rá, halott vagy. Csak én szórakozhatok vele. 

Sok olyan embert ismerek, aki szinte menekül a saját testvére elől. Szép, aranyos, hogy a világon van, csak költözzön már el innen! Csak nehogy beszélni kelljen vele! Igazából nem kell szeretnem, elég elviselnem. Kérdem én, ha a nagyszüleitek, a szüleitek nem lesznek, ki marad Nektek? Az hogy saját családot alapíttok nem tölti be azt az űrt, amit egy testvéri viszony adhat. Hiszen ő ismer minket a kezdetektől. Mindent tud rólunk, ő ismer minket a legjobban. Bármikor számíthatunk rá, mindig mellettünk lesz.

Azonban mindannyian más-más személyiségek vagyunk, különbözünk. A testvéreknek is dolgozniuk kell a kapcsolatukért. Nem szabad elhanyagolni, keresni kell egymás társaságát. Persze nem arra gondolok, mostantól még a vécére is követed szerencsétlent. Hanem nem kezeled úgy, mint egy leprást. Nem tekintesz rá a szükséges rosszként. Ezt nem viccből mondom, távolabbi unokatestvéreim között is vannak olyanok, akik felnőttek, saját családjuk van. Azonban a tulajdon testvérüket nem keresik telefonon, csak a karácsonyi ebéden találkoznak. Közben pedig a saját gyerekeiket nevelik a testvéri szeretetre. De ennél sokkal durvábbakat tapasztalok az ismerőseim között.

Szeretem azt, mikor azt felelik mentegetőzve az emberek; túl nagy a korkülönbség. Már négy év is szinte áthidalhatatlan távolságnak tűnik, nemhogy tíz vagy akár több év. Viszont senki sem mondta, hogy testvérnek lenni könnyű. Senki sem mondta, hogy ugyanolyan lesz, mint az ikreknek vagy azoknak, akiket egy-két év választ el. Mert nem lesz. Teljesen máshogy fog alakulni a kapcsolat és ez így természetes. De senki sem mondta, hogy a nagyobb korkülönbség miatt nem lehettek jó testvérek.



A másik fontos kérdés; egyedül sokkal jobb? Az egykék mindig testvért akarnak, akiknek meg van, azok meg szívesen átadnák nekik a felesleges bátyust vagy húgot. Nem vagyok egyke, így csak halvány sejtéseim lehetnek, milyen annak lenni. Anyukám sosem panaszkodott nekem, amiért nincs testvére. Mindig mondja, becsüljük meg egymást. Sosem veszítsük szem elől a másikat. De látom rajta, sokkal jobb lenne, ha lenne kire támaszkodni. Úgy gondolom, nem jobb egyedül. Rosszabb, mert nincs kivel átélned a kalandokat. 

Öcsémmel sok időt töltöttünk el hülyébbnél hülyébb játékok kitalálásával. Mindig volt kivel játszanom, amíg meg nem csonkította a Barbie-gyűjteményemet. :) Utána két hetes szünetet tartottunk. Nyáron a nagyszülőknél együtt bújócskáztunk, fogócskáztunk. Egyedül ez ugye kivitelezhetetlen lett volna, nem? Plusz egyedül a csínytevések sem az igazik. Hisz kivel osztod meg? Kivel nevetsz utána? 

Valamint megtanulod, hogyan kell másokkal együtt élni, gondolkodni vagy éppen viselkedni. Sokat lehet tanulni akár egy kisebb tesótól, akár egy idősebbtől.

Ezzel a bejegyzéssel senkit sem szeretnék megbántani vagy álszenteskedni. Mindösszesen fel szeretném hívni a figyelmet a testvéri kapcsolat fontosságára. Pár családi kudarc után bátran kimerem mondani, ha megadatott Nektek az a csoda, hogy testvéretek legyen, ne lökjétek el magatoktól.

Zárókép - nemrég lett egy éves! ^^

Ti mit gondoltok erről? 
Szerintetek is fontos a testvéri kapcsolat? 
Jóban vagytok a testvéretekkel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése